Olyan hamar eltelt az első három hónap, hogy még csak most, a 14.héten vettem észre, hogy ez már a második trimeszter. Pedig ha belegondolok, rengeteg dolog történt azóta, hogy pozitívat teszteltem. Immáron negyedszerre. (Ez a poszt kb 2018. augusztusi, csak most hoztam át ide a régi blogomról)

Mikor bejelentettük a nagy hírt a családnak, nagyanyám első megnyilatkozása az ügyben annyi volt, hogy "jujj, hát ilyen sok sport mellett is lehet gyerek?". Na igen. Május környékén valóban csúcsformában voltam. Rengeteget futottam, tudatosan táplálkoztam, minden nap tartottam csoportos órákat, és mellette még saját erősítő edzéseket is csináltam, és ezerrel készültem a célversenyemre, a Korinthosz 80 kilis távjára. Június 2-án futottam életem legjobb 12 km-ét a 3.Moonlight Run-on 5:15 min/km-es átlaggal (beszámoló itt), három nappal később pedig pozitívat teszteltem. Szóval igen, úgy tűnik simán beágyazódott a negyedik utód, tehát tetszett neki a sportos közeg :D

A kezdeti nagy öröm után némi aggodalom nyomta rá a bélyegét az első pár hétre. Akinek több gyereke van tudja, hogy az új testvér születésével a többiek mindig háttérbe szorulnak. Sajnos leredukálódik az egy gyermekre szánt idő hossza, és ez nagyon nem jó. Szoktam trükközni, de még így is nagyon kevés időt tudok csak eggyel tölteni, pedig nagyon igénylik azt, hogy néha csak és kizárólag egyikőjükkel legyek/legyünk. Néggyel pedig igazi művészet lesz majd a logisztika. Na meg aztán most megint költözhetünk, egy építkezésben pedig nem kevés stressz lakozik, talán több is, mint magában az ördögben. De nem fogok most ezekre ráparázni, mert akkor kihullana a hajam. Azt pedig már a hormonok így is elkezdték megtizedelni. Egy valamit említenék még meg: végre (így 30 éves koromra) megtaláltam azt a munkát, amit szeretek csinálni. Január óta nem kevés energiát és időt fektettem a vállalkozásomba és elkezdtem felépíteni valami olyat, ami még nagyon kezdetleges, de biztos vagyok abban, hogy még sokkal jobban ki tudnék benne bontakozni. Most pedig hirtelen azt hallgatom, hogy négy gyerek mellett ne is álmodjak arról, hogy majd fogok tudni dolgozni. Még most sem tudom hogy s mint lesznek majd a dolgok februártól, de úgy vagyok vele, hogy boldogok a lelki szegények, vagyis jobb nem tudni mindent előre, nem agyalni olyan dolgokon, amik vagy fognak működni, vagy nem. Az fix, hogy bizonyos dolgokat el kell majd engedjek, főleg majd az elején, de ha én egyszer valamit a fejembe veszek, azt ezer százalék, hogy meg fogom csinálni. Mert minél többször hallom azt, hogy valami nem fog nekem menni, az ellen annál erősebben szoktam küzdeni ;) 

Na nem mintha annyira élveztem volna ebben az időszakban a gyönyörű hivatásomat... Sőt, szinte minden órám előtt pánikoltam, hogy hogy fogom bírni. Ugyan baba-mama tornának hívják az óráimat, ez a cuki megfogalmazás azonban senkit ne tévesszen meg, mert ha rendesen végigcsinálja az ember ezeket a 60 perceket, akkor garantált, hogy másnap minden porcikáját érezni fogja. De mint edző, tudom, hogy várandósan alacsonyan kell tartani a pulzust, és nem is lehet minden gyakorlatot csinálni ebben az időszakban. A lányokat már épp ezért elég korán beavattam a nagy titokba: így ők csinálták a hárd verziót, én pedig a lájtosat. De még így is megszenvedtem minden órát. Állandóan folyt az orrom a torna közben, izzadtam mint egy ló, és már a bemelegítésektől izomlázam lett. Úgy voltam vele, hogy ha már most nem bírom, akkor elég korán lehúzhatom a rolót. Szerencsére ahogy elmúlt az első trimeszter, úgy csökkent (merthogy elmúlni nem múlt el természetesen) a kegyetlen hányinger és fáradtság is. Na nem mintha most annyira pörögnék, mint általában szoktam, de ugye ez az időszak nem is erről szól. Viszont most már legalább van kedvem mozogni, kevesebb a hányinger, és nem nullahuszonnégy vagyok fáradt. Jelenleg szabin vagyok, de alig várom már a szeptembert, hogy újra órákat tarthassak és megint írhassam az étrendeket. Kezdek feltöltődni energiával :D 

Ami a futást illeti... Említettem már, hogy kegyetlen fáradtság, oltári hányinger és komisz migrének (a durvábbik, kézzsibbadós, beszédkihagyásos, látászavaros fajtából) gyötörtek végig az első 12 hét alatt? Szerintetek mennyire volt kedvem kimenni futni? Na ugye :D Ja, de itt most nem összekeverendő az, amikor azért nem esik jól a futás, mert fáj, húzódik valami (ilyenkor nem szabad a kismamának futni, azonnal abba kell hagyni), vagy egyszerűen csak lusta vagy kimenni, mint a dög. Velem az utóbbi volt, ugyanis a kellemetlen terhes-tünetek sport hatására mindig enyhültek. Ha az orvos azt mondja rendben van minden a várandóssággal, és te előtte is rendszeresen futottál, akkor az első trimeszterben is lehet nyomni, persze jócskán visszavéve a tempóból, alacsonyan tartva a pulzust. Ilyenkor az a jó tempó, ha simán tudsz közben beszélni, nem kapkodod a levegőt. Akinek be vannak mérve a pulzuszónái, annak E1 a jelszó a várandósság alatt. Akinek nincs, az ezt a beszélgetős tempót tartsa. Mert ha már lihegsz, az azt jelenti, hogy a pocaklakó sem kap rendesen oxigént. Ha viszont korábban nem futottál, akkor ne most akarj belekezdeni, sőt ebben az esetben a kismama tornát is csak a második trimesztertől szoktam javasolni, és csak akkor, ha jólesik. Ennyi a titok :D Én is óvatosba'tolom és csak addig fogok futni, amíg jólesik. Ma reggel például annyira jól éreztem magam a 8 km-em alatt és után (előtte nem mondanám, mert alig bírtam kimászni az ágyból, de végül nyilván megérte), hogy bőgni tudtam volna jókedvemben. Azt hiszem ez azért még jócskán beleesik a "jólesik" kategóriába ;) 

Na és a kaja... És ne, most ne is jöjjön nekem azzal senki, hogy jajj dehát ilyenkor nem az a legfontosabb, hogy mit eszel, meg hogy úgyis kettő helyett kell enni. A legnagyobb tévhitek ezek! És a legsúlyosabb okai annak, ha valaki elhízik a bűvös 9 hónap alatt. Korábban én is azt mondtam, hogy most leszarom, majd ha megszültem odafigyelek (nem is értem miért csesztem ki magammal eddig háromszor is). Az elsőnél emiatt 25 kg-ot, a másodiknál 18-at, a harmadiknál pedig 16-ot híztam. Utóbbinál csak azért ennyit, mert akkor sokat voltam emberek közt, nem zabálhattam non-stop, mint az elsőnél, amikor csak vizsgázni jártam be az egyetemre, a másodiknál pedig végig otthon voltam a pici (mindössze 14 hónap van a fiúk közt) babámmal, állandóan engem hívott az a rohadt hűtő. Egy kismamának pedig méginkább fontos az, hogy mit eszik. A sok üres kalória ugyanis semmilyen jótékony hatással nincs a babára, a mamára meg pláne nincs. Viszont őszintén bevallom, hogy elgyengültem. Tolom magamba azokat a kajákat, amiket az étrendeseimnek már az első körben tiltólistára teszek: fehérliszt, cukor, stb. Eszméletlenül kívántam ebben a három hónapban a minyonokat (nem a Gru-féléket), a kínai tésztát, KFC-s marhaságokat... És nemcsak megkívántam ezeket, hanem be is nyomtam őket. Meg is lett az eredménye: na nem a kilók, habár biztos azok is gyarapodtak, de mily'érdekes még tuti fognak gyarapodni..nem is a kinőtt S-es ruháim..hanem a narancsbőr!! Merthogy nem voltak! És nem azóta nincs narancsbőröm, mióta futok, hanem azóta, mióta tisztán étkezem. És látjátok, elég volt röpke 3 hónap arra, hogy megint legyen. Szóval álljon itt ez a fotó elrettentésként, mert most már elég. Itt a második trimeszter, végre elhalt a sárgatest és a méhlepény lett az úr a háznál, most már a hormonok sem kérhetnek tőlem több cukormázas sütit. Mostantól visszatérek a normál kajálásomhoz, és megadom ennek a gyereknek azt, amire igazán szüksége van: tápláló, vitamindús ételeket. Sokkal könnyebb lesz majd így a szülés utáni regeneráció is. Szóval le a narancsbőrrel, back to basics!

És ami a kis prücköt illeti: minden teljesen rendben van vele. A vérképem tökéletes, túl vagyunk a 12.heti ultrahangon és genetikai vérvételen is. Megfelelő ütemben fejlődik, a genetikai szűrés alacsony kockázatot mutatott. Azt hinné az ember, hogy a negyedik már egy nyugis baba lesz, de jól mondja a férjem, igazából a legnagyobb a legnyugisabb, azóta meg csak egyre pörgősebbek születnek ebbe a családba. Ez a picike pedig eddig akárhány ultrahangon láttuk, mindegyiken egy igazi örökmozgónak mutatta magát. Annyira tökéletes ez az egész folyamat... Ahogy először még csak egy pöttynek látjuk, mostanra pedig már egy igazi kisember rajzolódik ki a monitoron. Persze, hogy már most imádom <3 És van egy tippem: ugyan még nem mutatta meg magát, de szerintem kislány lesz ;)